A marcipán középkori eredetű édesség. Perzsiából került Európába a 13. században. A hagyomány szerint 1400 körül egy velencei cukrász kislánya készítette először véletlenül. Játékból tört mandulába mézet kevert és rárakta egy forró sütőlapra. Apja megkóstolta a megszáradt édességet és így kiáltott fel: „Íme Mária cukrászati felfedezése!” Az új csemegét Velence védőszentjéről, Szent Márkról marcipánnak nevezte el, ami annyit jelent: Márkus kenyere. A védőszent hálaünnepén kezdte árusítani a templom előtti téren. Pestisjárványok idején kenyér formájú marcipánt osztogattak a lakosok között, hogy megóvja őket a betegségtől.
Magyarországon a mandulából és cukorból készített édességet, egy barna-fehér sakktáblát 1477-ben Mátyás király esküvője utáni újévi ebéd nyolcadik fogásaként említették először. Beatrix királyné kíséretével az udvarhoz érkezett nápolyi csemegekészítő munkáját dicsérte.
Az első hazai marcipán recepteket a 16-17. századból ismerjük. Az erdélyi fejedelem udvarában így készítették: két font (112 dkg) megtisztított mandulát másfél font (84 dkg) cukorral legalább egy óra hosszáig mozsárban törték, közben négyszer-ötször rózsavízzel meglocsolták, hozzáadtak egy késhegynyi előre beáztatott tragantot (kis-ázsiai növény ragacsos nedvét). Ezután egy rézedényben lassú tűzön állandó kevergetés mellett addig főzték, míg a massza nem ragadt a kézhez. Kinyújtották, formákba töltötték, cifrázták, kívánság szerint aranyozták. A kész marcipánt megsütötték (inkább csak megszárították) és bekenték felvert cukros tojásfehérjével, hogy szép fényes legyen.
2016. 11. 16.